2009. július 2., csütörtök

Kezdet

A mai nappal újra elkezdek egy blogot, igaz nem önszántamból töröltem magam a másikról. :) (sajnos megszűnt). Remélem itt nagyobb biztonságban tárolhatom saját receptjeimat, kipróbált ötleteimet, és egyéb érdekességet is.

Mire bepötyögöm megint az összes elmentett saját receptjeimet lesz egy kis idő, de legalább meglesz egy helyen minden. :)


Kezdeném, egy legújabb találmánnyal, amely csak úgy jött magától. :) Minden ami benne van külön külön is nagyon finom, de gondoltam egy új értelmezésben kipróbálom. Nagy sikert aratott. (szerintem).

Újburgonyás, húsos egytál.

Ez a recept is úgy kezdődött mint a többi. "Mit kellene ma főznöm?" Gondoltam félpuhára főzök egy kis krumplit, megforgatom forró vajon és kész is. Kicsit snassznak tűnt ezért gyorsan elszaladtam a boltba és vásároltam fél kilónyi darált lapockát.

A krumplit meghámoztam, nagyobb darabokra vágtam és feltettem főni. Fövése közben Hagymán megpirítottam a husit, amit fűszereztem sóval, borssal. Beáztattam két kisebb szelet kenyeret. Fokhagymát összeaprítottam.
Egy szép nagy tálba beleöntöttem a félig sült-főtt húst, rászórtam az aprított fokhagymát, a kinyomkodott kenyeret, vékony csíkokra vágott tv-paprikát, paradicsomot, és fél fej hagymát is raktam bele. Majd ütöttem rá két két tojást, és 2 nagy kanál tejföllel mindezt elkevertem.

Ennyi idő alatt pont félig főtt a krumpli, amit kivajazott tepsi öntöttem. Ezt a krumplit jól meg lehet fűszerezni, ízlés szerint, én raktam rá magyaros fűszerkeveréket. 200 fokos sütőbe betoltam, pirosra sütöttem. A piros burgonyával összekevertem a húsos egyveleget, visszatoltam a sütőbe és sütöttem míg a tojások bekeményítették az étket. Sajttal megszórtam.

Ajánlok hozzá friss salátát, esetleg egy kis tejfölös-fokhagymás "öntetet".

Nincsenek megjegyzések: