2011. október 18., kedd

Rakott krumpli

Gondolom, a kis bejegyzésekből egyértelműen kiderül(t), hogy krumplimániás vagyok! Imádom a krumplit!!! Mindenhogy, sülve, főve, rántva, levesnek, rakottnak, köretnek, főételnek.. :) Szóval én úgy vagyok a krumplival, mint Gombóc Artúr a csokival:)). A rakott krumpli is az az étel, ami igazán megválogatja az embereket a készítési módot tekintve! Ki így, ki úgy, de szerintem mindenki szereti. Ettem már olyat, ami csak sima natúr ízű, az is isteni, ettem már petrezselyemzölddel megbolondítottat is, az is fincsi volt. Most pedig következzen az általam készített rakott burgonya. ( természetesen kép nem készült róla...majd legközelebb)

Rakottkrumpli
Hozzávalók (4-5 személy részére)

A kép innen
- 1-1,5 kg krumpli
- 7-8 db tojás
- 40 dkg füstölt kolbász
- 5 dkg füstölt szalonna
- 2 nagy fej hagyma
- 1 nagy tejföl
- só, bors, ételízesítő
- Házi erőspista

A krumplit és a tojásokat, sóval külön edényben feltesszük főni, ez idő alatt a hagymát megpucoljuk, vékony szeletekre vágjuk, a szalonna zsírját kiolvasszuk, a kolbászt vékony karikákra vágjuk. A szalonnazsíron megpároljuk a hagymát, adunk hozzá sót és borsot is, majd hozzáadjuk a kolbászkarikákat, zsírjukat kisütjük. Ha túl soknak találjuk a zsírt, leszűrjük. A megfőtt burgonyát meghámozzuk, és tojásszeletelő segítségével felszeljük, a tojásokkal is hasonlóképpen teszünk. A tepsit, vagy jénait, kizsírozunk, majd leterítjük az első sor krumplit, amire kerül egy sorban az összes tojás, majd ennek a tetejére szépen egyenletesen elosztva kerül a kolbászos-hagyma. A kolbászos rétegre kerül a "záró sor" krumpli, amit sózott, borsozott picit vízzel hígított tejföllel leöntünk. Sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg a tejföl szépen aranybarnára sül!. Isteni, szaftos, laktató bár kissé időigényes, vacsora, ebéd, vagy akár reggeli is lehet:). A kolbászos réteghez adtam egy kis házi erőspistát is, de ez elhagyható.
Legközelebb közkívánatra teszek bele egy kis lecsókolbászt is....igaz én nem annyira szeretem a rakott krumpliban... :)

2011. október 12., szerda

Rizskoch (lánykori nevén rizskók :) )

A következő recepttel már egy pár évvel ezelőtt meggyűlt a bajom, ezért, nem is nagyon próbálkoztam... Igaz ez egy picit ellentmond az előző bejegyzésemnek, de ez nem ugyan az...mivel nem vagyok édesszájú, sőt kifejezetten utálok édes termékeket sütni főzni... mint ahogy a receptek arányából is látszik. Szóval a héten mégis csak elkészítettem, a párom anyukája telefonos segítségével. Hozzávalókat megvettem, jöhetett az elkészítés. Még én is azt mondom, hogy nagyon finom lett... nem kellett volna ennyit várnom, az elkészítéssel, ezen túl tuti többször fogok rizskoch-ot sütni. 
(Szerintem nem vagyok egyedül, aki ezelőtt sosem látta helyesen leírva... :).
A kép a nagy sikerre való tekintettel elmaradt... :) Majd legközelebb töltök fel képet róla.:)

Rizskoch
Hozzávalók:(3 személyre)

- 25 dkg rizs
- 1 liter tej
- 1 dl víz
- 7 dkg vaj
- 2 cs. vaníliás cukor
- 4 tojás
- 6-7 púpos ek. cukor
- 1 kk. sütőpor
- 1 csipet só

A rizsből, a tejből és a cukorból tejberizst főzünk. Amikor elkészült, a vajat hozzáadjuk, majd kihűtjük. Amíg hűl, addig a tojást kettéválasztjuk, a sárgáját és a fehérjét külön-külön felverjük, a sárgájához hozzáadjuk, a sütőport. Amikor a rizs kihűlt, hozzákeverjük először a sárgáját, majd ezután óvatos mozdulatokkal a fehérjét. Vastagon kivajazott tepsibe öntjük, előmelegített 200 fokos sütőben kb 30-35 percet sütjük. (Tűpróbát alkalmazunk, nehogy nyers maradjon a közepe).
A tésztába lehet tenni, rumba áztatott mazsolát, gyümölcskockát, citrom héját...
Málna szörppel fogyasztottuk, de akár vanília sodóval is tálalhatjuk.

Vanília sodó:

- 0,5 l tej
- 4 tojás sárgája
- 4-5 ek. cukor
- 1 ek. liszt
- 3 cs. vaníliás cukor vagy vaníliaaroma

A tejet 2 kanál cukorral felforraljuk, lehűtjük; hogy a tojássárgája ne csapódjon ki. A  tojás sárgáját 2-3 kanál cukorral, és a liszttel habosra verjük, majd  lehűtött tejbe csorgatjuk. Kicsit melegítjük, de ügyeljünk, arra, hogy ki ne csapódjon. 

Rizskoch, vagy aranygaluska mellé is alkalmas finom, krémes szósz.

2011. október 3., hétfő

Erdélyi rakott káposzta

Már többször is írtam, hogy nem vagyok az a nagy "receptbetartó" személy.... bár néha, azért megpróbálom pontosan ugyan úgy elkészíteni, mint ahogyan az le van írva. A következő finomság az, amelyet nem kellett volna recept szerint elkészíteni. Nem lett nagyon rossz, viszont ennél sokkal finomabbnak kellett volna lennie. S mivel, nem szeretem a kudarcokat, a múlt héten újra megfőztem. Természetesen ez már nagyon finom lett, s ritka esetek egyikében volt részünk: mind az utolsó falatig elfogyott!!!! Nem is említeném meg, melyik oldalról vettem a receptet, inkább már csak az általam elkészített verziót írom le.

Erdélyi rakott káposzta
Hozzávalók (4 személyre)

- 1 kg savanyú káposzta
- 70 dkg darált hús
- 5 dkg rizs
- 5-10 dkg füstölt szalonna
- 15 dkg füstölt csípős kolbász
- 1 közepes vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 nagy paradicsom
- 1 nagy pohár tejföl
- só, bors, pirospaprika
- egy marék zsemlemorzsa

A káposztát feltesszük főni, annyi vízzel, amennyi ellepi.(kb. 50 perc alatt fő meg). Amíg fő a káposzta a füstölt szalonnát kis kockákra vágjuk, a zsírját kiolvasszuk; erre a zsírra dobjuk a kockára vágott hagymát, amelyet üvegesre pirítunk, majd rádobjuk a darált húst. Ízlés szerint fűszerezzük; hozzáadjuk a paradicsomot és annyi vizet, hogy legyen kb 2-3 dl szaft is; a kolbászt felkarikázzuk, és mielőtt elzárnánk a húsos ragut beleszórjuk, átforgatjuk, majd levesszük a tűzről. A rizst félig megfőzzük.
A káposztát leszűrjük, felét a kizsírozott-zsemlemorzsázott tepsibe helyezzük, egyenletesen elterítjük rajt a a rizst, amire kerül a hús, majd végezetül a maradék káposztával befedjük. A tejfölt, 2-3 kanál olajjal egy-két kávéskanál pirospaprikával és kevés vízzel kikeverjük, majd a káposzta tetejére öntjük. A sütőt 200 fokra állítjuk, betoljuk a tepsit, kb fél óra múlva egy pár szelet kolbászt tehetünk a tetejére, visszatoljuk majd újabb 30 percet sütjük. Tejföllel, friss kenyérrel fogyasztjuk.

Fontos, hogy a húson legyen szaft, mert így nem lesz száraz a káposztánk. ( Ez első verzióval ez volt a gond. A recept ugyanis azt írta, hogy süssük le, a darált húst... nem szabad!!!)