2010. január 25., hétfő

Burgonyás pogácsa

Az elmúlt hetekben vizsgaidőszakomat próbáltam átvészelni...  Minden vizsgám sikerült.
Elég sok bejegyzéssel vagyok elmaradva, de most pótolom, mert a tanulás mellett főztem is :)

Kezdem egy gyors pogácsával, amit azért készítettem, mert valami frissen sült rágcsálnivalóval szerettem volna fogadni barátaimat. Sikere nem maradt el, bár legközelebb készítek hozzá mártogatóst mert amúgy egy kicsit "fojtós", de így is elfogyott. (szerencsére volt a hűtőben egy kis maradék tejfölös túró).

Burgonyás pogácsa

Hozzávalók:
- 60 dkg főtt burgonya
- 1 kg liszt (60 dkg sima, 40 dkg rétes)
- 4-5 ek zsír
- 5 dkg élesztő
- 2 dl tej
- 1 ek. cukor
- 2 egész tojás
- só

A burgonyát összetörjük, hagyjuk kihűlni. Az élesztőt felfuttatjuk, a cukros tejben, közben egy tálba beleszitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a sót, zsírt, a kihűlt krumplit, majd a felfutott élesztőt. Jól kidolgozzuk, majd lisztezett deszkán elnyújtjuk, kb. 0,5 cm-1 cm közötti vastagságúra. Tetejét megkenjük tojásfehérjével, majd éles késsel berácsozzuk. Pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, sütőpapírral borított tepsire pakoljuk, előmelegített sütőbe toljuk, pirosodásig sütjük.

Az említett tejfölös túró segített ezt a jó ízű pogácsát élvezhetőbbé tenni.

Nincsenek megjegyzések: